Mivel értelmes tartalommal feltölteni a blogomat egyrészt – itt egy pillanatra megálltam – időbe kerül, valamint ráfordított energiára, másrészt kéne valami téma minden egyes bejegyzéshez, ami eléggé gondolatébresztő, vagy netán fontos valamilyen szempontból, ezért nem megy túl könnyen, se gyorsan, vagy egyáltalán. Kicsit szomorú, de továbbra sincs direkt erre a célra félretett időm, ha nem is merem állítani, hogy egyáltalán nem lenne. Már ha szabadidőnek nevezzük azt, amit magamnak csinálok különböző kötelezettségek hanyagolásával. Vitán felül sokkal élvezetesebb mondjuk egy rég látott játékot végigvinni, mint például magyarra vagy történelemre tanulni. Sajnos a rohanó időbeosztással jár, hogy sokkal kevesebb időt fordítok mondjuk baráti kapcsolataim tudatos ápolására, nem mintha ez különösebben jellemtulajdonságom vagy szokásom lenne, de mégis ennek ellenére nem kevésbé szükséges. Ennek jegyében a következő hetekben, még a téli szünet előtt megpróbálok összehozni pár találkozót, kivel hogy sikerül.

A barátoknál járva felmerült bennem pár dolog, nem minden előzmény nélkül. Főleg két közeli barátom kapcsán, kiknek nevét fedje jótékony homály – ugye Ben és Bal? Egy szó, mint száz, az utóbbi időben meghozott döntéseim kritizálják hevesen, de életlenül, irracionálisan és begyöpösödötten. Ahogy elkezdtem kung fu-ra járni, rögtön jöttek a megjegyzések, teljesen haszontalannak minősítve a küzdősportokat és harcművészeteket egy kalap alatt, valamint hogy úgyis megunom, abbahagyom, meggondolom magam, és ez csak egy hülye szeszély, amik nem tartanak pár hónapnál tovább. Másik ilyen a hajam. Elkezdtem növeszteni, és ugyanezen személyektől hasonló stílusú megjegyzések öltöttek formát, nem szeretném felsorolni ugyanazt, mint fentebb.

Ezek szembeötlő bizonyítékai pár kínos ténynek.

  • Egyrészt, úgymond, "be vagyok skatulyázva": Kocka ember otthon kell hogy tespedjen a gép előtt, most is játszania, nem pedig holni edzésre járnia. Ha véletlen érettebben próbál gondolkodni, már beteg, ergo kis híján leszólják, hogy mit teszi a fejét. A haja csak rövid lehet, mert nem lehet hosszú, mert ha megnő akkor ilyen hínár haja lesz, mint a bizonyos buzi tévés közéleti személynek, vagy mint XY-nak Z animéből, meg különben is neki az szarul áll és kész. Ha kicsit nő a szakálla, akkor hagyni kell rendezetlenül, ha normálisan nő a szakálla, olyanra kell borotválni, mint a babapopsi, mert a szakáll csak öregítésre való, és miért öregíti magát. Ide tartozik, de most nem releváns, hogy nem lehet ellenkező nemű barátja, mert olyan nincs, biztos azért foglalkozik vele, mert hajrt rá.
  • Másrészt cinikusan szólva hatalmas emberismeretre vall, lévén hogy én vagyok az utolsó, akinek szeszélyei vannak, valamint ha valamit eldöntök, az úgy van, ha valamit elkezdek, azt végigviszem. Ezek se kósza ötletekből születtek, hanem mindkét döntés, a harcművészet gyakorlása, valamint a hosszú haj (ugyanúgy, mint anno a japán nyelvtanulás, amit máig űzök) hosszabb időre visszavezethető. Míg a harcművészet gyakorlása visszanyúlik több, mint egy évvel ezelőttre, addig a hosszú haj gondolata is, óvatos becslésem szerint, 9 hónapja érlelődött, pihentetve lett, majd újra elővéve.

Ez a jelenség viszont jóformán teljes egészében behatárolható erre a két személyre. Alapvetően azonos személyiségtípusba tartoznak, név szerint iNFj*, és mindketten a saját kis koncepciójukkal vannak tele. (*Kolerikus, hátha valakinek ez mond valamit. Közelebbi hasonlatnak pl. az eNFj Mestyanek Zsoltot, a töritanárunkat hoznám fel, aki abban különbözik, hogy extravertáltabb, vagy Jéga-Szabó Krisztina irodalomtanárunkat, aki viszont eNFp, vagyis életvitel szempontjából spontánabb, rugalmasabb, rendezetlenebb.) Jelenleg teljes mértékben meg vagyok elégedve a hajammal, leszámítva persze, hogy még messze nem elég hosszú, és ezzel így van többnyire a környezetem is, név szerint a hugom mindenképp támogatja, az anyámnak is tetszik, ismerősök körében már a kezdetektől érkeztek elismerő megjegyzések. Vannak persze, akik a kettő között vannak, leszámítva az apatetikus hozzáállásúakat. A harcművészet terén is több érdeklődő volt, mint ellenző, a kérdés jelenleg csak, hogy sikerül-e hosszú távon finanszírozni anyagilag a hugomat és engem, mivel jelenleg nincs keresetem, és időbeosztásom nem is engedélyezné, hogy érettségi előtt dolgozzak.

Rövidre zárva a blogomat, most így éjfél elmúltával, mivel aludnom is kell, megígérem, hogy a közeli jövőben írok valamit ide, vagy hasonló jellegű monológot, vagy pont ilyen monológot. Esetleg valami kevésbé szubjektívet is, bár erre kevesebb az esély. Nem mondom, hogy már nincs mit írnom, de az nem a fenti témához kötődik, és ebben a bejegyzésben nem szeretnék már más témát feszegetni, valamint tényleg megyek már aludni.

A legmélyebb tisztelettel…

Advertisements