Üdvözlet Párizsból. Ezúttal tudok gépelni. Még jó, hogy megtanultam a magyar billentyűzetet, mert csak át kell állítani a konfigurációt, és a billentyűk a helyükön vannak. Kivéve a feliratok, de hát azzal már megbírkózok. Öt napot kell most visszatekintenem. Talán menni fog.

Július 5. A repülés rutin. Ment, ahogy annak mennie kell, sok-sok várakozás. Annál inkább, merthogy érkezésemkor nem fogadott senki. 😀 (Bocs anya, a frászt hozom rád, de a kisfiad nem olyan kisfiú már, úgyhogy igazat is merek mondani nem csak jót. :P) Kiderült ugyanis, hogy a kultúrális különbségek miatt a 07. 05. nem feltétlenül 5-e, annál inkább 7-e… Szóval Alexet kiverte a hideg veríték, mikor felhívtam a reptérről, hogy helló, itt vagyok Párizsban. Szóval a kollektív felelősség jegyében (mivel előző nap nem hívtam fel, hogy él-e, ő meg teljesen megfeledkezett ilyen apróságokról) elnéztük egymásnak, majd a cuccomat az apjára tukmálva el is indultunk a Portugál – Francia meccset megnézni egy helyi stadionból, kivetítőről. Itt készítettem pár felvételt, amiből néhányat már láthattatok.

Július 6. 😀 A győzelmet hagyományosan a Champs-Élysées-n ünnepeltük. Fab, Alex korlátozott értelmi képességekkel megáldott, de fejlődő haverja miatt viszont lekéstük az utolsó HÉVet haza. Maradt a gyaloglás. Elég hosszú egy út lett volna, de szerencsére útközben sikerült felkéreckednünk egy ünneplőkel megpakolt platós kocsira, úgyhogy fél kettőre haza is értünk. Vacsora, beszélgetés, zuhany, hajnali négy körül alvás. Felkelés után reg… izé ebéd, majd elindultunk megnézni a várost. A Palais de Chaillot után Eiffel torony alulról, mert majd este jobb felmenni, aztán az École Militaire, Les Invalides, Assemblée Nationale, majd a Musée d’Orsay impresszionista kiállítása. Mivel Alexszal abszolút kivoltunk, nem mentünk aznap fel az Eiffel toronyba. Majd később.

Advertisements