Category: Travel


Konklúzió

Július 11. Nem voltam Versailles-ban, mivel Alex kiütötte magát, este viszont elindultunk Montmartre-ba, és végigjártuk. A Sacré-Cœur Bazilika, Moulin Rouge, Amélie Poulaine kávézója (a filmben :P),  egy zárt Dali kiállítás, sok-sok művészjelölt meg hírhedten rossz párizsi szőlő (melyből ugyanolyan rossz, de drága bor készül) fogadott minket. Közben lemerült az aksim és venni kellett elemet, mert a pótaksit betenni luxus. Majd este újra a bazilika és irány haza.

Július 12. Szerda: Reggel(?) elindultunk Alexék régi lakhelyére, a római negyedbe, mely az oktatás központja Párizsban, itt található a Sorbonne is, ahol Alex is tanul. A rövid egyetemi látogatás után elindultunk a közelben fekvő Szenátus épülete felé, melyet egy nagy park övez különböző szökőkutakkal. Az épület előttinél egy évszázadok óta ugyanazon család leszármazottjai által vezetett játékhajó kölcsünző várja a gyerekeket. Hat után újra a Louvre felé vettük az irányt, ezúttal a középkori Louvre részlegét és az ókori Egyiptomot néztük meg, utóbbiról rengeteg képet készítettem, de sajnos zárás előtt megint nem értünk végig…

Július 13. Csütörtök: Hogy a múzeum előtt elüssük az időt, Alex elvitt Párizs központjába, Chátelet-be, ahol régen a piac állt, mielőtt el kellett távolítani az elszaporodott patkányok miatt. Mára újra próbálnak idetelepülni, a város egy üvegből épült többszintes piacteret tervez, ami persze nem a legzseniálisabb ötlet… A virágárusok után elsétáltunk a Centre Beaubourg épületéhez, a "világ legrondább múzeumához".  Innen már a Musée d’Orsay felé vettük az irányt, hogy megnézhessük a neoimpresszionista és szimbolista képek tárlatát, majd továbbmenve a szoborkiállítást, melynek főszereplője Rodin volt. Múzeum után még megnéztük a Hotel de Ville, a városháza épületét, majd hazamentünk. Este steaket ettünk, mely nehéz étel eléggé megfeküdt, úgyhogy nehezen aludtam el.

Július 14. Péntek: Így nem tudtam reggel felkelni, hogy bemenjek a Champs-Elysées-re megnézni a nemzeti ünnep okozta előre megtervezett felfordulást. Délután elindultunk Versailles felé, tikkasztó hőségben, egy szál felhő nélkül. A kerteket végigjártuk, ellátogattam Trianonba, közben persze a szokásos háttértörténetet hallgattam, a hőség meg egyéb okok miatt mérsékelt lelkesedéssel. Estére tűzijáték volt betervezve, melyből fél tűzijáték lett, lévén a szervezők azon gondos igyekezetének, hogy nehogy sok helyről látni lehessen, ahogy az adófizetők pénzét durrogtatják. Azt hiszem, ezt itthon mi jobban csináljuk… 😀 Nagy nehezen hazakeveredtünk a tömegtől akadályoztatva. Este újabb nemzeti étellel ünnepeltünk, ezúttal raclettet ettünk, ami egy elég erős sajt, és többnyire téli vakációkon kerül előtérbe… Talán még jobban elnyerte a tetszésemet, mint a múlt héten fogyasztott fondue, mely 3 féle sajt olvasztott keverékéből állt. Kedélyes beszélgetés közepette, és ugye mivel csak ketten voltunk, korlátlan fejadag és egy pohát bordói mellett örömködve fogyasztottuk a vacsorát. Ennek eredményeképpen hajnali öt körül sikerült álomra hajtanunk a fejünket, de szerintem egyikünk se bánta. Pláne, hogy lassan megszoktuk.

Július 15. Szombat: A vacsorának persze megvolt az eredménye és ára. A raclette, amint említettem erős sajt, és erős alatt sokszor büdöset is érteni kell. Az eredmény: egyeseket lábszagra emlékeztető erős bűz. A megváltás ára: két napi szellőztetés. Persze a szaglóreceptorok hamar elfáradnak, így ha valaki megállja, hogy ki-be járkáljon a szobából, nem sújtja olyan nagyon. A városba bemenve ellátogattunk az utolsó turistaállomásunkhoz, a Szajna szigeteihez és a Notre Damehoz. Körbejártuk a Cité és St Louis szigeteket, megnéztük a Holocaust emlékhelyet, a Notre Dameot, majd, a szokásosnál korábban, hazaindultunk, mivel a holnapi korai lefekvéshez át kellett ütemeznünk magunkat… Hazaérve Alex csak egy pillanatra ugrott be, és kivette a kerékpárokat, mondván el akar vinni valahova. Egy kis tekerés után egy créperieben (gyengébbek kedvéért palacsintázó) kötöttünk ki. Óh, igen. A sajtokon kívül ez jött be a legjobban a francia ételek közül, vagyis szinte minden, amit Bretagneból jön, de ez más kérdés. 😀 Kis vacilálás után egy provancei töltetű crépest kértem, persze narancslével, mi mással. Közben Alex virágot hajtogatott a szalvétájából, mondván, hogy megtanít valami hasznosat is a zártörésen kívül. Mivel nem kezdtem el ugrálni örömömben, hogy hú de cool, csak úgy megjegyeztem, hogy nem rossz, kedvesen odaajándékozta a pincérnőnek a nevemben… XD Mondanom sem kell, a crépesem helyett embertfejet formáló szobrot szolgáltak fel, és miután Alex egy újabb kancsó ("kancsó"… 5 decis…) vizet kért, kettőt kaptunk, nem beszélve a számlát borító cukorkákról… Mellesleg ez volt a legfinomabb crépes, amit eddig ettem, desszertnek egy csokis-mogyorós crépeset kértem vaniliafagyival. Miután Alex kifizette a számlát (és én szokásomhoz híven borravalót hagytam), kerékpároztunk egy kis kört Saint Maur éjszakájában, majd hazamenve azonnal elmentem aludni.

Július 16. Vasárnap: Elég korán felkeltem, mármint az előző napokhoz viszonyítva, részint mert minden jó ellenére elég melankolikus álmom volt, másrész meg természetesen hamar lefeküdtem. Reggel elmentünk vásárolni, megvettem anyáéknak a camembert, Alex pedig egy kis vajas kekszet és aszalt szilvás sütit Bretagneból, meg fűszereket Provenceből. Hazamenve összepakoltam, majd ebéd után úgy döntöttünk, hogy a mára tervezett kerékpár körutat csak a Braveheart nevű, skót hősről szóló Mel Gibson mű után tesszük meg a melegre való tekintettel. Hát, délután ötkor is ugyanolyan meleg van, pláne ha közben szép emelkedőket jár be az ember. De közben felfedeztük(em) a környéket, amely egyébként a gazdagabb emberek nyaralóhelyeiként van feltűntetve, sok megénekelt vendéglővel, 19. századbeli házakkal, yahtokkal, egy hely, ahol folyamatosan azt érzed, hogy vakációzol. Hazaérve nekiültünk a vacsorának, amely ezúttal francia módra félig nyers (vagy félig sült, most melyik lesz az optimista? :D) véres steak, a kertben növögető fás szárú növénnyel fűszerezve… A provancei fűszerkeverékkel elkészített saláta jobban ízlett. Ismét korán mentem ágyba, ezúttal élesben, mivel másnap 10H05-kor indult a gépem O RLY (XD) déli termináljából, ami azt jelenti, hogy 9H35-ig be kell checkolni, vagyis nem árt olyan 7 körül elindulni otthonról.

Július 17. Hétfő: Újabb álom, akár az előző folytatása is lehetne. az 5H30-as ébresztő szinte megváltás, mivel már felébredtem négy után. Gyors tisztálkodás után befejeztem a pakolást, majd egy kakaóval elindultunk a napnak. Defert Rochereau állomásán elbúcsúztunk Alexszal, majd nekivetettem magam az újabb rutin útnak hazafelé. Azért örülök, hogy végre hazakeveredtem, itthon mindenki örült az ajándékoknak, megjavítottam a hugom gépét (ugyan úgy tűnik megint nem akaródzik neki menni), hogy ne az enyémhez jöjjön megint, és most itt írom a bejegyzésemet.

Pár dolgot megtanultam.

Az egyik az, hogy a nyugati civilizációba született embereknek halvány lila gőzük sincs, milyen lehetett egy kommunista (szocialista…) országban élni. Még akkor se, ha érdekli őket, és egy csomó mindennek utána néznek, meg ellátogatgatnak.

Versaille megtanított, hogy két embernek ugyanaz gyökeresen mást jelenthet. Az egyiknek a hatalom és fényűzés jelképe, ahol egykoron egész európa szíve dobogott, másiknak az elnyomás és az igazságtalanság jelképe, ahol egykoron egész nemzetek szíve vérzett a kapott sebektől.

Az alma ugyan nem esik messze a fájától, de a körte úgy tűnik nagyon is.

Újabb megerősítést nyert egy gyerekkori szólásom (igen, már akkor is voltak…) általános érvénye. "Büdös, de jó." nem csak a virslire igaz, hanem a különböző sajtokra (mindenek előtt a raclette-re) is. 😀

Végül pedig:

Home is where the heart is.

Félidő

Tegnap vettem pár dolgot. Még vissza-vissza tér a lelkiismeretfurdalás. 😀 140-ből olyan 40 eruróm maradt mostanra, ebből persze két hetijegy darabja 22 euróért. Szerintem mindenki örülni fog otthon, velem az élen… Mindenesetre itt a folytatás.

Július 7. A pénteket a Louvre elől kezdtük, a Tulériák kertjét és a Concorde-ot elhagyva végigsétáltunk a Sanzelizén (igen, megint) a Paloták mellett a Diadalívig. Esett napközben, úgyhogy megálltunk, míg el nem múlik. Kerengtünk még egy kicsit, mert a Louvreba csak hat után tudott ingyen bevinni Alex. A Louvre persze hatalmas, csak az egyik szárnyának egy részét sikerült bejárni, mielőtt tízkor bezárt volna. Filozófia, vallás meg egyéb témájú beszélgetések, valamint az amcsi turisták folyamatos becsmérlése (pláne mert a Da Vinci kódon kívül nem nagyon érdekli őket semmi) után hazafelé vettük az irányt, mivel az időjárás messze nem tűnt ideálisnak egy éjszakai Eiffel torony látogatáshoz.

Július 8. Szombaton nem csináltunk semmi érdekeset, az előző napok mind kimerítettek minket, úgyhogy aznap nem mentünk be Párizsba. A hétvégére Alexnak kivételesen nem voltak tanítványai. Az előző napok délelőttjei számomra csak az ébredezés pillanatai voltak, Alex közben két órán keresztül angolozott, úgyhogy minden nap olyan délután 1-2 körül kezdődik. Kora délután bementünk Saint Maur bevásárlóközpontjába, megvettük a vacsorát. Bár elég kába voltam, azért megörültem a mangaáradatnak, ugye Franciaország a világ második legnagyobb képregénypiaca. A hétvégén mellesleg volt egy expó, de nem mertem elmenni, mert úgyis csak szétirigykedném a fejem, és lehet hogy egy egész vagyont is elköltöttem volna az ott-nem-hagyható dolgokra.

Július 9. A döntő napja. A Champs-Elysées teljes nemzeti díszben úszott, de ettől még nem volt több bolt nyitva. A meccs előtt még körbejártunk a városban, megnéztük az Élysée-t ahol az államfő székel, majd a Madeleine templomot, majd az első bevásárlóközpontok után a Garnier Operaházat. Onnan a meccsre mentünk ki a Charlety stadionba, ahol ismét kivetítőn mutatták az eseményeket, ezúttal a franciák vereségét. Mivel a vesztesek nem ünnepelnek, mi haza is mentünk.

Július 10. Tegnapra Alex beígérte, hogy elvisz a kínai negyedbe (eredetileg az egyik egyetemére mentünk volna arrafelé a szemeszter végi eredményekért) és bevisz a legnagyobb animeboltba. Kis keresgélés után (picit nagyobb helyiségbe költöztek, mióta utoljára itt járt) rá is leltünk. Tudtam, hogy a vesztembe megyek. XD Sok-sok nyálcsorgatás után otthagytam 27,9 eurót, majd mielőtt még meggondoltam volna magam, elhúztuk a csíkot. Így nem is sikerült teljesen végignézni, a soundtrackek, pólók, függönyök, plüsfigurák, kártyák, Gundam modellek meg az artbookok nagy részét nem is néztem meg, csak a DVDk, akciófigurák, szobrok, poszterek, kulcstartók, egyéb apróságok meg a cosplayerek (nem, nem csináltam képeket 😦 ) kapták el a figyelmem. Egy kis keringés meg frissítő után a Bastille helyét néztük meg az új (és abszolút nem szép) operaházzal, majd meglátogattuk XIII. Lajos szobrát Párizs régi központjában. A környék tele van palotákkal (na meg a zsidó negyeddel) meg régi művészekkel (meg újakkal, be is mentünk egy ingyenes kiállításra). Nyolc körül elindultunk az Eiffel toronyhoz, ott megtöltöttük magunkat egy-egy créps-szel (Palacsinta. Pont. Sajttal, tojással, sonkával.), majd nekiestünk a lépcsőknek. Három órát töltöttünk fenn, körbe-körbe rohangálva az első és második emeleten a turisták között, miközben a nap lement, csodálatos látványt kínálva a toronyból a városra.

Július 11. Nem tudtam elégszer megkérdezni, elérjük-e az utolsó vonatot. Igen. Igen. Mégse. Így újra gyalog kellett nekivágni a városnak hajnali egy körül. Ezúttal okosabbak voltunk, és már a Vincennes kastély előtt megálltunk "stoppolni". Értsd: arrafelé sose kapcsolják ki a közlekedési lámpákat, így a gyalogátkelőnél rátapadtunk a gombra, hogy a megálló autóktól kérjünk fuvart. Negyed óra múlva már Saint Maur felé száguldottunk egy Merciben, úgyhogy a város peremétől sétálgatva fél háromra haza is értünk. Este még megnézegettem a tegnapi szerzeményeket zuhany után, majd hajnali négy előtt pár perccel lefeküdtünk. Délre össze is szedtem magam nagyjából, a franciatudásomból szezett croissanttal és almáspitével jóllakva leültem ide bloggolni. 😀 Alex fáradt volt, úgyhogy elment kicsit aludni, ő korán felkelhetett, mert angolozott is ma. Mára elvileg Versailles a terv, de majd meglátjuk még mi lesz.

Première nuit à Paris

Üdvözlet Párizsból. Ezúttal tudok gépelni. Még jó, hogy megtanultam a magyar billentyűzetet, mert csak át kell állítani a konfigurációt, és a billentyűk a helyükön vannak. Kivéve a feliratok, de hát azzal már megbírkózok. Öt napot kell most visszatekintenem. Talán menni fog.

Július 5. A repülés rutin. Ment, ahogy annak mennie kell, sok-sok várakozás. Annál inkább, merthogy érkezésemkor nem fogadott senki. 😀 (Bocs anya, a frászt hozom rád, de a kisfiad nem olyan kisfiú már, úgyhogy igazat is merek mondani nem csak jót. :P) Kiderült ugyanis, hogy a kultúrális különbségek miatt a 07. 05. nem feltétlenül 5-e, annál inkább 7-e… Szóval Alexet kiverte a hideg veríték, mikor felhívtam a reptérről, hogy helló, itt vagyok Párizsban. Szóval a kollektív felelősség jegyében (mivel előző nap nem hívtam fel, hogy él-e, ő meg teljesen megfeledkezett ilyen apróságokról) elnéztük egymásnak, majd a cuccomat az apjára tukmálva el is indultunk a Portugál – Francia meccset megnézni egy helyi stadionból, kivetítőről. Itt készítettem pár felvételt, amiből néhányat már láthattatok.

Július 6. 😀 A győzelmet hagyományosan a Champs-Élysées-n ünnepeltük. Fab, Alex korlátozott értelmi képességekkel megáldott, de fejlődő haverja miatt viszont lekéstük az utolsó HÉVet haza. Maradt a gyaloglás. Elég hosszú egy út lett volna, de szerencsére útközben sikerült felkéreckednünk egy ünneplőkel megpakolt platós kocsira, úgyhogy fél kettőre haza is értünk. Vacsora, beszélgetés, zuhany, hajnali négy körül alvás. Felkelés után reg… izé ebéd, majd elindultunk megnézni a várost. A Palais de Chaillot után Eiffel torony alulról, mert majd este jobb felmenni, aztán az École Militaire, Les Invalides, Assemblée Nationale, majd a Musée d’Orsay impresszionista kiállítása. Mivel Alexszal abszolút kivoltunk, nem mentünk aznap fel az Eiffel toronyba. Majd később.

R&R

Szóval a szünetem első fele kiheveréssel kezdődött. Csütörtön (13.) Tünde felhívott, és megkérdezte, el tudnék-e vele menni a szülei helyett Egerbe, mert nem lehet visszaváltani a lefoglalt helyet, az anyja pedig kórházba került. El akartam kezdeni a magyar tételek kidolgozását, helyette végre kinyomtam a No One Lives Forevert.

Pénteken el akartam kezdeni a magyar tételek kidolgozását, elkezdtem anyagot gyűjteni az én hét csodám művtöri házidolgozatra, közben bejegyzést vettem fel a blogomba, több mint egy hónap kihagyás után.

Szombaton vallási, világnézeti, lelkiismereti és egészségügyi okokból pihenőnapot tartottam.

Vasárnap el akartam kezdeni a magyar tételek kidolgozását, és megírtam a házidolgozat nagy részét, miközben három napra összepakoltam a cuccaimat.

Hétfőn már nem akartam tételeket írni, hanem hajnali fél nyolcra kimentem a Keletihez, és elindultunk Tündével, Viktorral, Tünde unkatestvérével, és velem Egerbe… kocsival. Viktor vezetési stílusából adódóan Tünde ennek nem örült túlságosan. Egész végig. XD Út közben autós balesetekről beszélgetgettünk, és hogy ő hogyan úszta meg a Reanult Thaliával, hogy 160-nal előzött meg egy kocsisort… miközben vagy 150 métert bukfencezgetett elévágva a többieknek, és hogy remegett és nem tudott visszaszállni az autóba az a jó csaj, aki a konvoj elején ment. 😛 Ez se nagyon tetszett Tündének. Nem értem a nőket. Komolyan.

Miután megérkeztünk, megnéztük a szállást, majd elindultunk városnézni. Szokásos. Bazilika, Dobó tér, vár, panoptikum, fegyverkiállítás, jégeső. Mi persze nem vártuk meg, míg eláll. Inkább eláztunk, minthogy várjunk 10 percet. Persze váltócipőt senki se hozott, minden mást szerencsére igen. Leszámítva hajszárítót és arcszeszt. 😛 Kis délutáni pihenés után Viktorral elmentünk körülnézni a városba, Tourinformot meg szórakozási lehetőségeket keresve. Ugyan háromszor kérdeztem meg Tündét, akar-e jönni, de félálomban nemleges választ adott. Persze ettől még sértődés volt, mikor visszajöttünk, hogy mi a ***** mentünk el nélküle. *sigh* Tourinformot ugyan nem találtunk, de este elmentünk együtt biliár…, izé, bénázni. Visszaérve Tünde még mindig durci, hazaakarokmenni stb. Viktor rossz konfliktuskezelő. Én csak annyit mondtam, aludjon egyet és majd elmúlik.

El is múlt. Kedden, reggeli után megcéloztuk a sarki boltot, és vettünk egy kis kaját, majd Viktort visszaküldve Tündével elmentünk abba a Tourinformba, amit persze Viktorral nem találtunk. Szépasszony-völgyet és a Szalajka-völgyet összekeverve (én pedig mondtam), elindultunk délelőtt navigálásommal a Szalajka-völgybe. Gyönyörű környék. Sok kanyar déja vu feelinget hozott felszínre elmúlt osztálykirándulások szellemét megidézve. Végigsétáltunk Szilvásváradtól a fátyolvízesésig, majd vissza. Lemerült a fényképezőgépben az aksi, és persze nem hoztam el a pótelemeket. Hazafelé Szarvaskőn is megálltunk. Az ott lévő sziklát szerettem volna megnézni, még mindig nosztalgiázás céljából. Ezt kvázi leszavazták a szemközti magasabb hegyen lévő Vodafone kilátó meghódításáért cserébe. Ez nem lett volna gond, ha a hegy nem épp kőbánya lett volna, és innenső oldala nem 60°-ban emelkedik. A helyieket ösvényről kérdezgetve, csak elbátortalanítani akartak minket, aztán végül egy iszákos öregember eligazított minket egy "ösvény" felé. Hát, a szentgyörgyvirágok tényleg dögivel nőnek ki a murvás talajból, de valahogy nem tudtuk őket kellően kiélvezni. Először láttam értelmét a sétabotnak. Eddig mindig csak felesleges púpnak gondoltam, nem hittem, hogy ilyen emelkedőn esetleg gyorsabban lehet vele haladni. Szóval mire felértem, kétszer leizzadtam. Vagy 5 perc múlva a többiek is utólértek, a gyönyörű kilátásból adódó hangulatot a "Nézd meg van-e benned kullancs." mondattal azonnal agyoncsapva. Pihentünk vagy háromnegyed órát, aztán kerülőúton leindultunk. Hazafelé még egy Tescot megejtettünk.

Szerdán a reggeli teendők után kiköltöztünk, és elindultunk a termálfürdő felé. Egy kis nagymedencézés után megcéloztuk a 38°C-os gyógyvizet. Igen. Szűk egy órát ültem benne, már nagyon kellett. 😀 Készítettünk pár képet itt is. Ja igen. És volt hajszárító. Boldog voltam. Nem volt kedvünk hazamenni utána, de hát. Nem akartunk későn se indulni, hogy aznap ne estére érjünk vissza.

Délután megint nem volt kedvem magyar tételt írni. De befejeztem a művtöri házidogát. Mármint amihez még kedvem volt. Az utolsót már nem tudtam lefordítani, így ráengedtem az első fordítóprogramot, amit a Google feldobott.

A szünet ezzel véget ért. A többire kevésbé emlékszek. Egy hete vasárnap vittem el a képeket Tündének, aznap se tudtam magyar tételt írni, kimentünk a Margit-szigetre, aztán hazamentem olyan este kilenc körül. Hétfőn szokás szerint nyugis délutánnak nézhettem elébe. Tünde viszont felhívott, akarok-e jönni a ZP-be, mert pár haverjával elmennének. Mivel olyan szépen kérte elmentem, sajnos időközben kiderült, hogy mindenki visszamondta… Aznap éjfél után értem haza. Csütörtökön matekból írtunk próbaérettségit, pénteken meg töri témazárót két témakörből. És még mindig nincs magyar tételem.

Jellemző…

Nna… Ha utazásról van szó, mindig megszívom. Egy dolog a BKV… Én MÁV-val járok be Pestre, és elvileg jól tudom a szeméylvonatok indulását befelé. Elvileg. Mert ugye tudok magamnak fejfájást okozni. Kis példa az múlt hét szerda volt, amikor Judit eggyel korábbi vonattal ment volna haza, csak kiderült persze, hogy attól még, hogy óránként járnak késő délután, és 19:36-ossal szokott elmenni, még nincs 18:36-os… csak 18:53-kor. Hmm. De előtte szerdán is az volt, hogy azt a 18:53-ast késték le a haverjaim haza (merthogy azt montam 57-kor megy…), és persze buszra kellett őket ültetnem…

Ma például Aszódra kellett mennem a "Ganxta" anyjához, aki varrónő, hogy vegye le a méreteimet a Jedi jelmezhez, ami a készülő SW fanfilmhez kell majd. Szépen megterveztem előző nap, hogy olyan 15 órára leszünk ott, ez be is jött. Csak a méretvétel nem volt össz 15 perc. És 15:05-kor elment a vonat, de amúgy is a 16:22-est akartam megcélozni. (Miért gondoltam arra, hogy bele fog telni egy órába…) Ezt a helyszínen elvetettem érthető okokból. Ezek után hosszasan vitatkoztam anyámmal telefonon, hogy jöjjön ki értem Gödöllőre… -_-" Csak utána megmondta hogy Gödöllőről viszont megy vonat 15:43-kor is… Na azt épp elértem. Persze, van nekem bérletem. 30 Km-es. Gödöllőig pont nem jó. Amúgy is Pécelig szól. Egy vasam nem volt, és úgy terveztem vonatozni kapásból… Ráadásul Isaszeg után jött az ellenőr, és persze mobilt nézegetve rávágtam hogy már ellenőrizték. Mikor? Hát Aszódtól utazok. Persze. Egy Gödöllőről induló vonaton. Jó. Szerencsére eddig csak pozitív élményeim vannak kalauzokkal, és ez se volt különb. Elengedett… Szerencse. Fizetni úgyse tudtam volna.

Annyi jó volt benne, hogy anyának megmondtam, hogy mivel hó elején nem kaptam zsetont, mivel akarta hogy utazzak? Úgyhogy most van… Úgyis mozi lesz csütörtökön, és Juditnak is ugye én fizetem.

Ennyit az utazásról. Azért szeretek utazni.

%d blogger ezt kedveli: